3. A törés (szeptember 10. szerda, 11. csüt.)

Pontosan 10 napja kezdődött el a tizedik osztályos évem. Rengeteg dolog változott azóta. Először is, ami nekem most a legnagyobb dolog, az a 3 lyuk, amiket a fülem felső részébe lőttek. A napok során Netti és Kitti nagyon jó barátnőim lettek, ők vettek rá a dologra, és ők is kísértek el. És tudom, hogy ez nem tűnik nagy dolognak, de nekem hatalmas. Soha nem voltam túl merész, úgy gondoltam az ilyen dolgokra, hogy jól meg kell gondolni, aztán elvetni az ötletet. Ez viszont egy spontán dolog volt, amiről azt hittem, egyből megbánom. De nem bántam meg, sőt büszke vagyok arra, hogy megtettem. Na jó, most valószínűleg hülyének néztek, hogy ennyit beszélek három kis lyukról, de akkor is! Imádom! :D És ami még nagyobb megdöbbenés volt nekem, az, hogy a szüleim milyen lazán fogadták. Apum megkérdezte, hogy akkor én most lázadok-e, amire csak egy szemforgatást kapott válaszul, de anyumnak még tetszett is.

Az osztályból majdnem mindenkivel nagyon jóban lettem (Tina úgy tűnik utál, Kristófon pedig nem tudok kiigazodni, egyszer kedves, máskor pedig hozzám sem szól. Szóval velük nem igazán), de még más osztályokból is lettek barátaim.  Márk hétfőn már jött suliba, úgyhogy már kocsival járhattam be.

*

Reggel 5-kor kellett kelnem, mert reggeli tesi volt. Uh. Gyorsan elkészültem, torna cuccot vettem fel, ami egy fehér trikóból, egy fekete cicanadrágból, és egy fehér Nike edzőcipőből állt. A rendes ruhámat csak bedobtam a tankönyveim mellé. Sminket nem tettem fel, mert végül is csak leizzadnám, majd max a suliban teszek fel.

6-ra már a pályán is voltam, de az osztályból még csak páran voltak kint, én meg hulla fáradt voltam, úgyhogy csak köszöntem, lefeküdtem a padra, és bedugtam a fülemet.

Már majdnem elaludtam, amikor valaki mellém dőlt a padon. Kinyitottam az egyik szemem, és ránéztem a mellettem lévő fiúra. Már be is csukta a szemét, a fülhallgatója a fülében volt. Nem értettem, miért pont ide jött, még van vagy tíz pad ezen kívül. És a padok nem mondhatóak túl szélesnek, úgyhogy elég meghitten feküdtünk, szorosan egymás mellett. Tudtam, hogy el kellene küldenem, hiszen nem mondhatnám túl jónak a kapcsolatunkat. Emellett azt is tudtam, hogy Tina hogy néz most rám, anélkül, hogy odanéztem volna. De nem tudtam levenni a szememet róla. Egy fekete pólóban, és egy fekete sportgatyában volt. A haja kócos volt, a szeme alatt az alvatlanság jelei voltak, de így is gyönyörű volt. Már egy ideje nézhettem, amikor anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét, kivette az egyik fülhallgatóját:

-          Tetszik? – mosolygott még mindig csukott szemmel. Elgondolkoztam a válaszon.

-          Igen - sóhajtottam egy pár perc csönd után. – Tetszik.

Erre már kinyitotta a szemét, és felhúzott szemöldökkel rám nézett. Valószínűleg nem ilyen válaszra számított, ha egyáltalán számított válaszra.  Egy pár másodpercig egymás szemébe néztünk, majd visszadugtam a fülhallgatóimat, és lehunytam a szememet. Éreztem a tekintetét magamon. Nem bántam meg, hogy mondtam, még csak el sem vörösödtem. Őszinte voltam, és ez jó. És abban a pillanatban úgy éreztem, én is tetszek neki. Akármilyen hülye ötlet is volt.

6:30-ra ért be a tanár, és szabadkozott a késése miatt. Mivel a fiúk tesitanárja beteg, így összevont óránk volt. Három nagy kör futással kezdtünk, amit nem bántam, szeretek futni. Gyorsan megvoltam, Nettivel beszélgettünk miközben vártuk,hogy mindenki beérjen.

-          Patrik elhívott moziba.- suttogta vigyorogva.

-          Komolyan? Mikor?- ujjongtam én is.

-          Most, tesi előtt. Kihívott, és megkérdezte, hogy ráérek-e.

Csak ennyit tudtam vele beszélni, mert a tanárnő ránk szólt. Nagyon örültem nekik, Nettinek már tavaly óta tetszik Patrik, csak Patriknak akkor barátnője volt, aztán meg ugye Netti járt Petivel, szóval nem jött össze nekik idáig. Nagyon jól összeillenek, nagy zenerajongók, és mindketten őrültek. A jó értelemben. J

-Focizni fogunk, két csapatkapitány lesz, Tomi, Peti gyertek. –mondta a tanár.

Én Tomi csapatába kerültem, Mátéval, Lilivel, Nettivel és Gergővel. Nem vagyok egy nagy focista, úgyhogy csak jókat nevettünk a csapattal. Lili akkorát rúgott a labdába, hogy az nekiütődött a kapufának, majd visszapattant, egyenesen Lilire, ő meg csak hanyatt esve nevetett. :D Mivel Gergő és Máté jó focisták, ők elég komolyan vették a játékot. Ahogy a másik csapatban Peti, Tibi és Rita is. Tina nem volt ügyes, de annál erőszakosabb. Már egy jó néhány embert meglökött, amikor felém rúgta a labdát. Már akkor nyilvánvalóvá tette, hogy mit csinál. Direkt intézte úgy, hogy a labda nekem jöjjön, ő pedig elvehesse. Elnevettem magam a gyerekességén, és gyorsan odarúgtam Máténak, aki egyenesen berúgta a kapuba. Góóól! Az egész csapat nagyon örült ennek az egy kis hülye gólnak, engem és Mátét ünnepeltek vagy 2 percig(:D), a másik csapat meg szidta Tinát. Kb 10 perc telt el gól óta, amikor kibuktattak. Hirtelen történt minden, éppen futottam, úgyhogy elvesztettem az egyensúlyomat. Még megtudtam volna állni, de erre jött egy lökés is. Emlékszem még ahogy a fejem a betonba ütődik, majd a nevemet kiáltozzák. Hallottam ahogy Tinát az igazgatóiba küldik. Éreztem, hogy valaki felvesz és a karjaiban tart. Meleg, ismerős hangokat hallottam közelről, de nem tudtam felfogni semmit. Teljes sötétség telepedett rám.

Tudtam, hogy mi történt. Újra és újra lejátszódott előttem. És éreztem a fájdalmat a karomnál és a fejemnél is. Azt is tudtam, hogy fekszek valahol, és hogy vannak mellettem. Figyelnek, de én még nem akartam kinyitni a szememet. Túl fáradt voltam hozzá. Halk beszélgetésre lettem figyelmes:

-Miért vagy vele? Tudom, hogy nem szereted. És ő sem azért van veled, mert szeret.

Erre nem jött válasz, akárki kérdezte is, akárkitől.

-Attól, hogy az anyád otthagyott titeket, nem fog veled is megtörténni. – folytatta a hang.

A másikuk válaszolni akart neki, de azt már nem bírtam megvárni, elaludtam.

Amikor újra felébredtem, már sötét volt. Annyi ki tudtam venni, hogy egy kórházban fekszek. A bal karomon gipsz volt, a fejemen pedig kötés. Reggel hét óta alszok? Huh. Eszembe jutott a beszélgetés (vagy inkább csak beszélgetés részlet), amit ma hallottam, de nem bírtam már pontosan feleleveníteni a hangokat, nem tudtam emberekhez kötni őket. Talán nem is ismertem őket, talán csak az ajtóm előtt beszélgettek. Vagy csak álmodtam. A mellettem lévő kispolcon egy tál volt, benne egy szelet kenyérrel, egy kivehetetlen főzelékkel (vagy levessel?), és egy répával. Kivettem a répát a jobb kezemmel, és rágcsálni kezdtem. Szerencsére egyedül voltam a szobában, így nem kellett csendben lennem. A telefonomért nyúltam és küldtem Bencének egy sms-t: ébren vagy? , mert tudtam, hogy hajnali 3-kor ő még olyan eleven, mint amilyen reggel hatkor, vagy délután ötkor szokott lenni. Nem tudom hogy csinálja, talán az a két liter energiaital segít neki, amit naponta elfogyaszt. Pillanatokon belül érkezett a válasz: nyilván. de te mit csinálsz ilyenkor?

Erre már nem válaszoltam, inkább felhívtam:

-Szia - suttogtam bele a telefonba.

-Szia – suttogta ő is, majd még mindig halkan megkérdezte:

- Miért suttogunk?

Elnevettem magam és elmeséltem, hogy mi történt, miért vagyok kórházba.

Nagyon aranyos volt, ahogy aggódott értem, és amiket mondott Tinára… Uh.:D Elmesélte, hogy ő csak hétfőn megy majd suliba, mert összehaverkodott egy fiúval, akinek az apja orvos. Hát oké, jól megoldotta.

- Most már leteszem, ki vagyok merülve. Jóéjt, Bence. És nagyon hiányzol, örülök, hogy beszéltünk - mondtam kissé elérzékenyülve.

-Én is. – mondta komolyan. – Jóéjt, bébi.

Kinyomtam, és eltettem a telefont. Egyből álomba zuhantam.

Öt óra volt, amikor újra felébredtem. Már világosodott. Kissé nehézkesen felkeltem, és magamban megköszöntem anyunak, hogy behozott egy táskát ruhával, fülhallgatóval, könyvvel, fésűvel, sminkkel és fogkefével. Elmentem a mosdóba, ahol szerencsére volt egy (nem túl tiszta :S) tusoló is, úgyhogy letusoltam, levettem a kötést és hajat mostam, majd a fogaimat is megmostam. Az arcom szerencsére nem volt olyan borzalmas, mint gondoltam, egy kis sminkkel (azt hittem könnyebb fél kézzel sminkelni!) pedig egyenesen jól néztem ki. Többször kéne ennyit aludnom. :D Felvettem az anyu által csomagolt ruhát, majd visszamentem a szobába.

Éppen olvastam, amikor a nővér kopogtatott.

- Szia. Hogy vagy? –kérdezte a fiatal, kissé kövér nő.

- Jól. Jobban. – helyesbítettem és rámosolyogtam. – Mikor mehetek haza?

- Még ma megnézik a fejedet, és ha mindent rendben találnak, ma már otthon ebédelhetsz. Viszont most van egy látogatód. Azt mondja, Kristófnak hívják.

- Öhm. Rendben, bejöhet - ültem fel gyorsan, és megigazítottam a hajamat. A nővér elmosolyodott, majd kiment.

- Szia - jött be komoly arccal.

- Szia –köszöntem vissza. Egy széket tett az ágyam mellé, és leült. Mivel én is ültem, és ő felém hajolt, alig volt az arcunk között 20 cm. Szédültem, és őszintén reméltem, hogy az ütés váltja ki belőlem ezt, és nem a közelsége.

- Sajnálom. - mondta, és a szemembe nézett.

- Nem a te hibád. Nem te csináltad. – válaszoltam zavartan.

- De Tina miattam csinálta.

- Miért csinálta volna miattad? Nincs köztünk semmi.

- Nincs? – és közelebb hajolt. 10 cm volt köztünk.

- Nincs. - húzódtam hozzá én is közelebb, 5 centit hagyva magunk között.

Tudtam, hogy meg fog csókolni. Tudtam, hogy vissza fogom csókolni. És tudtam, hogy ez nem helyes.

Ekkor nyitott be a nővér, és szólt, hogy még valaki jött látogatóba. Bence meg sem várta, hogy a nővér beinvitálja, már ott is volt az ágyamon, és engem ölelt. Még a fél perccel ezelőtti majdnem-csókon voltam lesokkolva, és most itt öleltem Bencét. Hát oké.

- Mi? Hogy kerülsz ide? –kérdeztem meglepetten, de vidáman.

- Hát ha már úgyis szabadnapos vagyok- kacsintott rám, mire elnevettem magam.

Ekkor eszméltem fel, hogy Kristóf már nincsen itt. Hát úgy tűnik gyorsan lelépett.

Bence egészen addig bent volt, amíg a vizsgálatok el nem kezdődtek, akkor anyum jött be hozzám, majd hazavitte Bencét, aki majd itt alszik nálunk és csak szombaton megy haza. 

A fejemmel minden rendben volt, csak egy kis púp maradt az ütés helyén, a karomról pedig két hét múlva veszik majd le a gipszet. Márk suliból hazafelé értem jött, és hazavitt. A délután folyamán egy csomóan átjöttek az osztályból, hogy megnézzék, jól vagyok-e. Megpróbáltam hívni Kristófot, de ki volt kapcsolva. Nem tudtam, vajon most mi van köztünk. Van egyáltalán akármi is?

Bencével egész nap beszélgettünk, nevettünk. Annyira szeretem! Csak most hogy újra vele vagyok jöttem rá, hogy milyen nagyon is hiányzik.

A szobámban aludt, anyuéknál ez természetes volt, mivel kicsi korom óta ismerem, tudták, hogy bízhatnak benne.

Estefelé betettünk egy horror filmet, én meg mivel nagyon félős vagyok, már az első ijesztő jelenetnél megfogtam a kezét. Természetesen jött, nem is gondoltam át, hogy most akkor megfogom, vagy valami. Bence a kezünket nézte. És én is. Egymásra néztünk, majd magához húzott, az ölébe ültetett, én meg a mellkasára hajtottam a fejemet. Annyira jó érzés volt!

- Hiányzol. – suttogtam.

A szemembe nézett, majd le, a számra. 

És megcsókolt.